Acélosan kezdtek a juniorok

Április első hétvégéjén Pétfürdőn, az ACÉL A CÉL nevű szezonnyitó Ranglista versenyen voltak érdekeltek a VKE-Nelson kerékpárosai. Igen technikás, kemény pályát sikerült összehoznia a Paket SE-nek, sok kemény mászással, technikás lejtmenetekkel, kevés pihenésre alkalmas szakasszal. 


Egyesületünk junior tagjai kiemelkedően szerepeltek, melyet bizonyít, hogy erről a hétvégéről a juniorok összesen 5 éremmel tértek haza, melyből egy arany, egy ezüst és három bronz színben pompázik.

A versenyt kettő versenyzőnk értékeli, akik mindketten belülről élték át, hogy milyen volt küzdeni a dobogóért.

Az U13-as lányok közül Bokros Csenge ilyennek látta a versenyt:

„Nagyon jó volt a pálya és maga a szervezés is. Kár, hogy csak ketten voltunk a barátnőmmel a lányok kategóriájában. Amikor elindult a rajt az első emelkedőn leesett a láncom, de szerencsére Kata segített felrakni és megegyeztünk, hogy egyszerre érünk be a célba, de ez sajnos nem sikerült. Viszont azt mindenképp kiemelném, hogy eredményhirdetésen nagyon jó nyeremények voltak.”

Zoboki Péter a 17 év alatti fiúk közötti bronzéremről így nyilatkozott:

„Szombaton versenyzésre alkalmas időben került megrendezésre a verseny, a pálya viszonylag technikás volt és sok rövid, de annál meredekebb emelkedő törte meg a versenyzők ritmusát. További nehezítésként a keskeny, egy nyomos ösvényből is sok volt, így kevsé alkalmas hely maradt az előzésre. Leginkább csak az emelkedőkön volt rá lehetőség. Számomra a verseny viszonylag jól sikerült, technikai probléma nélkül, számomra jó köridőkkel. Köszönjük a szervezést!”
Eredmények:

U11 férfi
Szőr Vajda Bence 3. hely


U13 lány

Bokros Csenge 1. hely

Kiss Kata Emma 2. hely


U13 férfi

Egressy Domonkos 3. hely

Szabó Csaba Dávid 7. hely

Pálinkás Tamás 9. hely

Hegedűs Csaba Olivér 10.hely


U17 férfi

Zoboki Péter 3. hely

A teljes eredménylista itt érhető el.