Rekordszámú résztvevő a Diákolimpia Döntőjén!




2014. június 7-én került megrendezésre a Mountain Bike Országos Diákolimpia Döntője.
A Magyar Kerékpársportok Szövetségének törekvéseivel összhangban a Veszprémi Kerékpáros Egyesület idén már a második utánpótlás versenyét rendezte, ami ismét óriási élménnyel zárult a fiatalok számára.
A diákolimpia döntőjét a Magyar Kerékpársportok Szövetsége a veszprémi egyesülettel együtt szervezte meg. A Diákolimpiának kettős célja volt: szólt a már licenszes és a még csak a kerékpározással ismerkedő versenyzőknek egyaránt. Az ország több mountain bike-os egyesülete végez utánpótlás nevelést, ahonnan a majdani versenyzők kerülhetnek ki.  Ez a törekvés párhuzamba állítható a résztvevőkkel is, hiszen a fiatalok fele ezen egyesületek vonzáskörzetéből került ki. Tehát elmondható, hogy jó munkát végeznek az egyesületek.

A 202 résztvevő nemek szerint 6 korcsoportban és kettő kategóriában vágott neki az egyelőre még szokatlan versenystruktúrának. Először egy 5 állomásból álló ügyességi pályát kellett teljesíteni, ahol az idővel nem, csak a technikai tudásukkal kellett megmérkőzni. Az ügyességi feladatok közt a szlalomozás, egyenes vonalban hajtás, elengedett kézzel kerékpározás, a kulacs kerülgetés és egy technikás erdei ösvény is szerepelt.

fotó: Kádár László
Az itt gyűjtött pontok alapján csoportokra bontva rajtoltak el a körversenyen, ahol a hibapontok másodpercbüntetést jelentettek. A különböző korosztályok csoportjai 2-20 másodperces időközönként vágtak neki a Gulya-dombon kijelölt köröknek.

A gyerekek szinte kivétel nélkül fülig érő vigyorral tértek haza, hiszen nagy élmény volt számukra a részvétel egy ilyen rendezvényen. A verseny után több egyesület is azt a visszajelzést adta, hogy példás alkalom volt ez a gyerekeknek, nagy lendületet adott nekik a továbbiakra.

Tóth András, a Veszprémi KE alelnöke és a  verseny főszervezője szerint:

A sportág szempontjából fontos minél több gyerekversenyt rendezni, ahol nem csak a licenszes versenyzők, hanem az amatőrök is lehetőséget kapnak a versenyzésre. Így az amatőrök példát vehetnek a rutinos versenyzőkről és nagyobb kedvet kapnak az elhivatott sportolásra. Helyi szinten is eredményesnek tekinthető a tevékenységünk, hiszen a tavaszi területi diákolimpia résztvevői közül is sokan ismét eljöttek és azóta már 20 feletti azon gyerekek száma, akik az egyesület utánpótlás edzéseire járnak.

fotó: Czibulya Roland
A későbbiekben is szeretnénk folytatni ezt, hogy évente legalább egy versenyt rendezünk a helyi iskolásoknak. Ebben és az utánpótlás nevelésben is nagy segítség lesz a Gulya-dombon hamarosan épülő állandó ügyességi pálya.

Junior edzés