Mi(ér)t sportoljon a gyerek? – 2.rész

A cikksorozat második részében Bokros Manassé a veszprémi egyesület utánpótlás-nevelési tapasztalatairól és a tevékenység nehézségeiről, hiányosságairól tájékoztat.

A VKE-Nelson által 2014 tavaszán végrehajtott iskolai felmérések, az azt követő területi diákolimpia, majd annak sikeres országos döntője tapasztalatai azt mutatják, hogy óriási az érdeklődés - szakágtól függetlenül - a kerékpársport iránt és igenis vannak érdeklődő, tehetséges gyerekek és őket támogató szülők, testnevelők is.
A felmérések tapasztalatai alapján azonban úgy gondoljuk, hogy teljesen téves a szakágak - illetve jelen esetben csak a mountain bike szakágról tudunk nyilatkozni - azon törekvése, hogy kizárólag saját utánpótlás bázisukat kívánják kialakítani, erősíteni programjaikkal. Az iskolai felmérések, illetve az azt követő területi versenyek alapján azt láttuk, hogy az ott résztvevő, majd foglalkozásokra, edzésekre járó, netán az egyesülethez leigazolt, a versenyrendszerbe bekapcsolódó gyerekek  olyan alapvető (és ez vonatkozik az ügyesebbekre is) kerékpár kezelési hiányosságokkal küzdenek, melyek - főként az idősebbeknél - egyáltalán nem vagy csak nagy idő/energia ráfordítással (és kétes kimenetellel) pótolhatóak csak.

Saját tapasztalatunk (amelyet megerősített az év során az XCO versenyrendszerben más utánpótlás-nevelő mtb egyesületektől indított új felfedezett gyerekek technikai tudásának értékelése), hogy még az U13, de sajnos az U15 korosztályokban is sok olyan versenyzőpalánta szerepel, akik - híján a megfelelő, stabil kerékpár kezelési tudásnak - nagy nehézségek árán, gyakran balesetveszélyes helyzetekben tudják csak abszolválni az xco pályákat.
És ekkor még csak a hazai pályákról és mezőnyről beszéltünk. Legeredményesebb utánpótlás versenyzőkkel, Bokros Csengével volt lehetőségünk 2014-ben pár versenyen részt venni az osztrák junior sorozatban és számunkra a legszembetűnőbb különbség az volt, hogy - még ha erőben nem is feltétlenül, de - ügyességben, technikai tudásban az ott induló több nemzet gyerekei sajnos toronymagasan a magyarok fölött vannak.



Szerencsére a mountain bike-os utánpótlás szakvezetés már próbálja orvosolni a problémát pl. Nagy (Gizmo) Attila vezette technikai edzőtáborokkal az utánpótlás válogatottnak illetve U13-as meghívott válogatott "aspiránsok" beválasztásával a keretbe és nekik technikai képzések szervezésével. Azonban ez csak a már válogatott szintű versenyzők esetén nyújt segítséget, nem megoldás arra, hogyan tudnánk a kerékpársporttal ismerkedő gyerekek mind nagyobb tömegeinek és minél korábban (!!!) biztosítani a megfelelő technikai képzés lehetőségét.

Egyesületünk Balatonalmádi utánpótlás műhelyében edző, versenyző gyerekek felkészítése kapcsán sok olyan kérdéssel találkoztunk, melyekre a választ csak külföldi cikkekből, szakirodalmakból tudtuk megkapni és így gyakran találkoztunk azzal a kerékpáros utánpótlás-nevelési modellel, melyet sok sikeres kerékpáros nemzet alkalmaz és amely szerintünk nem ismeretlen sok itthoni szakember számára sem.
Ebbe a képzési rendszerbe a gyerekek 4-6 éves kortól bmx egyesületekhez, szakosztályokhoz kötődően kapcsolódnak be, ahol megkapják azokat a stabil alapokat, amelyekre azután nagy magabiztossággal építhet minden szakág majd az U15-ös korosztályban megjelenő specializációt követően.


A többi kerékpáros szakág szempontjából ennek a rendszernek több hatalmas előnye is van:
- technikailag MAGASAN képzett gyerek (szinte hozzánő a bicajhoz, beugrik bármit, stabilan kanyarodik, fékez, driftel, stb.)
- széles bázisból "válogathat"; annak megfelelően, hogy az adott gyerek mely szakágra mutat tehetséget, jobban kiválasztható a potenciális BAJNOK.
- gazdaságossági szempontból is jelentős, hiszen nem osztja meg az erő- és pénzforrásokat a szakágak utánpótlás-nevelése, kvázi minden szakág utánpótlás-nevelését a bmx szakág "végzi el" oly módon, hogy a többi szakág segítő háttérmunkát végez (pl. iskolai programok, tehetségkutatás és gyerekek "beirányítása" a bmx szakosztályokba, kerékpározást népszerűsítő programok stb.), melyekkel segíti a bmx szakág működését.
- az U15-U17 korcsoportban szakágat választó (marad bmx, vagy vált mtb-re (xco, xcm, dh, triál) , országútra (pálya, mezőny, időfutam) gyerek ugyan szakemberek ajánlása alapján, de tehetsége, késztetése szerint önmaga választ,  nagy valószínűséggel motiváltan és a választott új szakág versenyeire és az ott elérhető eredményekre "éhesen", azaz nagy valószínűséggel nem tűnik el kiégve a kritikus U19-U23 időszakban.

A fentieket megfontolva egyesületünk felvette a kapcsolatot a szintén veszprémi és nagy múltra visszatekintő, korábban nemzetközi szinten is eredményes versenyzőket nevelő Spartacus BMX Egyesülettel és közös utánpótlás-nevelő munkába kezdett. Ugyanakkor egyesületünk tagja lett a Magyar BMX és Triál Szakági Szövetségnek is, hogy a bmx iránt versenyszerűen érdeklődő gyerekek részt vehessenek a magyar versenyrendszerben.

forrás: Bokros Manassé, Borbély Ferenc és Magyar BMX Cross-Triál Szövetség

A cikksorozat első része itt olvasható.
A cikksorozat harmadik része itt olvasható.

Junior edzés

Csatlakozz a junior edzésekhez!


Veszprém
info@bringasandras.hu
+ 36 709 841 093

Balatonalmádi
almadibringasuli@gmail.com
+36 70 433 8113








Partnereink:




Beurer


Balatoni Bob


Sobri Jóska élménypark


Haribo