Várgesztesi XCO

Negyedik alkalommal rendezték még a várgesztesi Villapark XCO-t. A pálya idénre majdnem teljesen megváltozott, ugyanis új költő madár költözött a területre…. (epedve várjuk majd a verseit…) A változtatások - azt kell mondani - jót tettek a nyomvonalnak. Bár nem lett túl technikás, eltűnt az „egy nagy fel egy nagy le” karakterisztika és a sok kis emelkedő miatt, egy kifejezetten ritmusos, élvezhető pálya lett.


Csapatunk egységesen, szombat reggel utazott a helyszínre, és a reggelt egy gyors sátorfelveréssel, illetve kipakolással indítottuk. Manó kicsit előre sietett, így mire végeztünk az építkezéssel, már a rajtszámok is kéznél voltak, indulhattunk pályát járni. Elöljáróban még annyit szeretnék megjegyezni, hogy a nap folyamán versenyzőink nagyon eltérő időjárási körülmények mellett versenyeztek. Az alapvetően meleg időt a tipikus nyári kiszámíthatatlansággal érkező, nagy mennyiségű, rövid záporok frissítették fel többször is a nap folyamán.

Először az U11-es lány és az U13-as korosztály futamaiban voltunk érdekeltek. Az ő futamukat éppen egy nagyobb zuhé előzte meg így egészen más körülmények vártak rájuk verseny közben, mint a pályabejáráson. Ennek ellenére legfiatalabb versenyzőnk, Piru derekasan helyt állt és a 4. helyen futott be végül és csupán 1 másodperccel maradt le a dobogóról. Nővére, Bori U13-ban úgyszintén 4. lett. Bár volt olyan, hogy vezette a rendkívül erős női mezőnyt, a végére kijöttek a különbségek. Míg a többiek évek óta versenyeznek Bori és Piru fél éve kezdte. Mi lesz még ebből?!? 


Fruzsi a 6. helyen ért célba. A fiúknál Kiss Ádi a 6., Andris a 10. helyen fejezte be a versenyt. A legmosolygósabb versenyzői címet ők nyerték!
A következő futamon az U15 és U17-es korosztály versenyzett valamivel szárazabb körülmények között már. Előbbiben a lányoknál Csenge nagy előnnyel nyerni tudott. Második Kata lett, aki kicsit rosszabb napot fogott ki. Harmadik pedig Laura, vagyis a dobogó mind három fokára csapatunk versenyzője álhatott – fotó szempontjából talán unalmas, de sok ilyen unalmas fényképet kívánunk! A fiúknál a legjobban Geri szerepelt, aki tizedikként ért be. Őt követték Csabi és Marci a 14. és 15. helyen. U17-ben tőlünk Fülöp Ádi versenyzett, aki nagyon jó formában volt, és a szezonban a legjobb eredményét ért el eddig, egy nagyszerű 7. helyet. Csak így tovább! Kozma Norbi nem jól számolta ki az étkezést így a végére teljesen eléhezett, de még így is maga mögött tudott pár versenytársat. Ebből is látszik mennyire összetett dolog a kerékpársport, nem csak ráülünk és nyomjuk.

Master női kategóriában Böbe ismét egy első helyet tudott elhozni!
Az utolsó rajt kis csúszással végül 15 órakor volt. Az U19 valamint az U23 és az Elit egyszerre rajtolt. U19-ben Pedrónak folytatódott kicsit a pech sorozat, ami a kupafutamokat illeti. Ezúttal technikai gond nem, helyette egy állandó görcs a fölfelékben nehezítette a jó szereplést. Végül az 5. helyen ért célba. Balázsnak sem úgy alakult a verseny, ahogy gondolta, egy jó rajt után még a tömegben egy kulacsot került ki az esést elkerülendő, elrántotta a kormányt, de rosszul mozdult és a térdébe bele nyílallt a fájdalom, ami a verseny végéig nem is nem is hagyott alább. Az U23 4. helyen ért be végül és a fájdalmai ellenére végigment, ami mindenképpen dicséretes. Dolezsai Balázs szép egyenletes köröket futott, pedig őket még utolérte egy kisebb zivatar a futamuk alatt. Elit férfi 7. helyen ért célba.

Junior edzés

Csatlakozz a junior edzésekhez!


Veszprém
info@bringasandras.hu
+ 36 709 841 093

Balatonalmádi
almadibringasuli@gmail.com
+36 70 433 8113








Partnereink:




Beurer


Balatoni Bob


Sobri Jóska élménypark


Haribo