Újra bringával a veszprémi várban!

2012 után ismét lehetőség nyílik kerékpár-versenyzésre a veszprémi várban az október 14-én megrendezésre kerülő Szent Mihály Kupa Mountain Bike CityCross verseny keretében.


A Veszprémi Kerékpáros Egyesület sok különböző versenyt szervezett már az utóbbi években, de a "citycross" eddig még nem szerepelt a repertoárban.
"Kettős célja van a versenynek: Bemutassuk Veszprémet és a történelmi belvárost a versenysport általi csatornákon, továbbá szeretnénk népszerűsíteni a kerékpározást elsősorban a helyi gyerekek körében. De van még egy üzenete, annak, hogy lépcsőkről ugratnak a versenyző gyerekek: kerékpározni biztonságos, csak tanuld meg használni a kerékpárod."
- mondta Toldi Tamás, a verseny főszervezője.

Az óvárosban egy 1,2 kilométer hosszú kör került kijelölésre, ahol technikai nehezítésként körönként több akadályt is beépítenek a pályába a szervezők. Egyéni versenyzésre minden korosztálynak lehetősége nyílik, a 9-16 évesek pedig a világkupákon bevett gyakorlat szerint váltóversenyben is bizonyíthatják ügyességüket.
"Szezonzárásként ez egy klassz csapatprogram lesz, ahol a téli terepkerékpár szezon előtt még egyszer találkozhatunk az év közbeni versenyeken is részt vevő gyerekekkel. A várható izgalmak és az, hogy nincs győzelemkényszer, még közelebb hozzák majd egymáshoz ezt a népes kerékpáros családot."
- foglalta össze Bokros Manassé, utánpótlás edző.

A verseny részletei és nevezés a www.mtbsuli.hu oldalon érhetők el vagy a szervező egyesület közösségi oldalán: https://www.facebook.com/VeszpremiKerekparosEgyesulet/. A verseny megrendezéséhez a Nemzeti Együttműködési Alap nyújtott támogatást.Gyere és szurkolj Te is október 14-én az Óváros téren!

Junior edzés

Csatlakozz a junior edzésekhez!


Veszprém
info@bringasandras.hu
+ 36 709 841 093

Balatonalmádi
almadibringasuli@gmail.com
+36 70 433 8113








Partnereink:




Beurer


Balatoni Bob


Sobri Jóska élménypark


Haribo